Kínai horoszkóp 2012 - jegyek szerint

Szerző: Szatmári Nóra
Forrás: Ezoterikus.hu

Címkék: 

Bár a Nyúl éve nem volt harcoktól és drámáktól mentes, mégis számos társadalmi sikert hozott a különböző összefogások révén. A Sárkány éve egészen más tendenciákat hoz, tele lesz erővel és energiával, ami gyakorta hiányzott a 2011-es évből.

2012-ben hibás döntés lenne elszökni bármi elől, szembe kell nézni a jóval és a rosszal egyaránt, még akkor is, ha a megfutamodás üdvözítőbbnek tűnik. A Sárkány éve mindig jó üzleteket, kiváló házasságokat, fellendülő gazdasági lehetőségeket tartogat. Bár a Víz Sárkány évében érzékenyebbek leszünk a szokásosnál, az összefogás nagyban elősegítheti ennek az évnek a sikerét. Szükségességét érezzük mások megsegítésének, különösen akkor, amikor természeti csapások, negatív események történnek. A Maja naptár 2012-re felállított teóriájának a kínai Sárkány éve sokban ellent mond, hisz a keleti filozófia éppen ezen éveket tartja a legsikeresebbeknek. A Víz Sárkány évére a kínaiak mindig az Öt Áldás üzenetét alkalmazzák, bízva abban, hogy katasztrófák helyett áttörések, fejlesztések, kisebb éhínség lesz jellemző. Mi az Öt Áldás? Harmónia, Erény, Gazdagság, Beteljesedés és Hosszú élet.

Kívánom, hogy Neked, Kedves Olvasó, ez az Öt áldás megérkezzen!



Rendeld meg még most a 2012. évi Ezoterikus kalendáriumot!





PATKÁNY  


A Sárkány éve különösen munka és karrier szempontjából lehet számodra sikeres. Végezd szakmádat erős intenzitással, s az eredmény sem marad el. Anyagiakban és erkölcsi elismerésben bőven lesz részed. Ha viszont munkát keresel vagy váltani szeretnél, a tavaszi hónapokat használd ki erre.


folytatás itt...







  BIVALY    

 
Ez az év számodra nem fog a legjobbak közé tartozni. Azonban semmiképpen se ess kétségbe, hanem annak tudatában fuss neki 2012-nek, hogy lesznek a nehézségek ellenére pozitív eredmények is. Ez az év inkább tanulásra, tapasztalatszerzésre alkalmas. Készülj fel az év első negyedében egy-két igazán kellemetlen szituációra, melyek akár hetekre elvehetik a kedved munkádtól, családodtól.


folytatás itt...







  TIGRIS    

 
Ezen évkezdet nem lesz problémamentes, különösen, mert anyagilag megterhelő volt az előző. Ám aggodalomra semmi ok, ugyanis számos kiváló lehetőséget kapsz az év során, csak legyen időd és energiád mindet kihasználni. A 2012-es évben olyan ajánlatot is kaphatsz, mely nagyobb utazással vagy költözéssel jár együtt, ám ezt nagyon alaposan meg kell fontolni, hisz a jövődet megalapozó lépésről van szó. Pozíciód munkád vagy vállalkozásod területén erősödik, végre nem csak álmodozhatsz több bevételről, hanem el is érheted a célt.


folytatás itt...







  NYÚL    

 
A tavalyi felfokozottság után 2012 átlagosnak mondható. Jól teszed, ha előre tervezel, és körültekintő leszel minden életterületen. Ebben az évben nem várható nagy változás munka vagy családi ügyek területén, sokkal inkább alkalmas az év tanulásra, tapasztalatszerzésre, tartalékolásra. Ha teheted, ne idén válts állást, ne most költözz, nagyobb utazást se tervezz. Tanulj inkább, egész évben fogékony leszel minden újdonságra. Készségeidet tovább fejlesztheted, s amit a 2012-es évben megtanulsz, nagyon jól fogod tudni kamatoztatni később.


folytatás itt...







  SÁRKÁNY    

 
Ez az év maga a Kánaán! Amennyiben képes vagy akár csak 50%-ban kihasználni a kínálkozó lehetőségeket az élet különböző területein, hosszú évekre megalapozhatod biztonságos jövődet!

Munkában aktív időszak következik, komoly előmenetelre, nagyobb bevételekre számíthatsz. Új ajánlatokat kapsz, melyeket érdemes megfontolni. Nem elképzelhetetlen egy munkahelyváltás, mely szinte biztos, hogy hamar a javadra fordul. Ha elutasítással találkozol az év során, akkor ne a rosszat lásd benne, hanem a jót! Azért történik, hogy még nagyobb szerencsében legyen részed!


folytatás itt...







  KÍGYÓ    

 
Számodra a 2012-es év jó kilátásokkal kecsegtet. Az élet különböző területein kell jól teljesítened, s Te alkalmas is vagy erre. Családod, barátaid, kollégáid igénylik segítségedet, a feladatokban való jelenlétedet, s ezt el is ismerik hozzáértésedet. Szakmailag nagyot léphetsz előre, sok új kapcsolatot tudsz létesíteni, melyek mind nagy segítségedre lesznek az év folyamán, s azt az követő esztendőkben is. Merj nemet mondani, ha olyat akarnak a nyakadba sózni, amihez nincs kedved.


folytatás itt...







  LÓ    

 

A Ló számára izgalmasságot, változatosságot hoz 2012. Kimondottan szerencsés dolgok várnak rád, de szembe kell nézned több nehézséggel a nyár folyamán.

Munka terén nagyon elfoglalt leszel, jó alkalom fog kínálkozni karriered fellendítéséhez. Fontos lesz az önfegyelem, jól össze kell hangolnod a dolgaidat a siker eléréséhez. Jó csapattag vagy, így munkahelyeden rendszerint pozitív elismerésben lesz részed. Új emberekkel ismerkedhetsz meg, általuk új lehetőségek kínálkoznak, melyek mellett bűn lenne tétlenül elsétálni. Jövedelmed is emelkedhet, sőt plusz bevételekre is számíthatsz.

folytatás itt...







  KECSKE    

 

Mozgalmas év jön, tele munkával, karrierépítéssel. Mivel kitartó vagy, terveidet szinte maradéktalanul véghez tudod vinni. Magánéletedben is változások várhatóak.
Munkahelyeden vagy saját vállalkozásodban is előrébb tudsz lépni a képzeletbeli ranglétrán, magasabb bevételek mutatkoznak, sőt új munkalehetőség is kínálkozik a legtöbb Kecske számára. Új útra léphetsz, s ha jól használod ki a lehetőségeidet, bizony még ellenlábasaid is fejet hajtanak neked.

Ha tanulmányokat folytatsz, most sikereket könyvelsz el, aki pedig már túl van az iskolapadon, itt az idő, hogy újabb tanulmányok felé fordítsa figyelmét.

folytatás itt...







  MAJOM    

 
Ez az esztendő hasonlóan bíztatónak ígérkezik, mint a 2011-es. Összességében gyümölcsöző évnek nézel elébe magánéleti és karrier szempontból is. Az egész év folyamán keményen kell dolgoznod, meg kell küzdened mindenért, de ennek eredménye az év második felében már meg fog mutatkozni, mind előrelépési, mind pedig plusz pénzbevételi lehetőségek formájában. Egyet ne felejts: ne ülj a babérjaidon, mert szorgalom nélkül sehová sem jutsz! Szakmai hírneved nőhet, új ismeretségeket kötsz, melyek munkádban komoly segítséget jelentenek majd.


folytatás itt...







  KAKAS    

 

A Kakas számára a 2012-es esztendő leginkább szakmai fejlődés terén nyújt kiemelkedő lehetőségeket. Végre kihasználhatod tapasztalataidat, intelligenciádat, s ezáltal feljebb léphetsz a ranglétrán, mely régóta áhított vágyad. Új üzleti lehetőségek mutatkoznak, amit elbírsz, azt vállald fel, mert most bármit képes leszel elvégezni. Persze túl ne terheld magad, mert könnyen lebetegedhetsz, tehát csak logikusan és megfontoltan vágj bele új vállalkozásba. Akár munkahelyváltásra is kiváló ez az év, s bevételeid is növekedni fognak, már az év első hónapjaiban. A tavaszi időszak nagy áttöréseket hoz, használd ki!


folytatás itt...







  KUTYA    

 
A Kutya számára a 2012-es év pozitív hatású, ám csak akkor, ha kétszer annyi energiát áldozol feladataidba, magánéletedbe az előbbre jutáshoz. Alaposan tervezd meg pénzügyeidet, komoly és váratlan kiadásokra kell felkészülnöd, melyek álmatlan éjszakákat fognak okozni. Kellő odafigyeléssel elkerülheted a komoly pénzügyi galibákat.

Munkája területén óvatosságra intenek az égiek. Sok mézesmadzagot fognak elhúzni előtted, s majdnem ugyan ennyiszer csalódnod kell. Csak magadra számíthatsz, ne másoktól várd a segítséget, vagy a napi problémák megoldását. Sok munkád lesz, épp ezért számos magánjellegű feladatra nem marad elég időd.


folytatás itt...







  DISZNÓ    

 

A Disznó számára a 2012-es év kiválóan alakul. Főleg ott tudsz igazán sikeres és aktív lenni, ahol tapasztalataidat tudod kamatoztatni, és ahol szabad kezet adnak munkádhoz. Számos lehetőség kínálkozik, hogy jelenlegi helyzetedből továbblépj, fejlődj, de ezeket ki is kell használnod. Lényeges, hogy bízz önmagadban, mert ha ezt nem teszed, akkor kiszolgáltatottá válhatsz. Szakmai téren folyamatos fejlődés mutatkozik, mely tanulással jár együtt. Most megalapozhatod a következő 2-3 év lehetőségeit. Február és március kiemelkedően jó lehetőségeket kínál karrierépítésre. Anyagilag is várhatók pluszbevételek, csak figyeld a jeleket.


folytatás itt...




Témában megjelent publikációk


Hozzászólások

Hozzászólást csak regisztrált felhasználóink küldhetnek be!

Ha még nem tetted meg, regisztrálj itt, vagy jelentkezz be.

 

Nem érkezett még egy hozzászólás sem.

A portál ajánlata

Számokjelentése
Bíborcsillag horoszkóp
Kristályharmonizáció
Webáruház